Kaszás Attila nyomában
Kaszás Attila nyomában
"..."

" Szimpatikusnak tartom

a kávéházi légkört.

Ebben a környezetben

mintha békésebbé

válnának az emberek.

Szeretem őket nézni."
        (Kaszás Attila)

 

 
Menü
 
"Kit ringat a bölcső, Janikát..."
 
Patika
 
56 csepp vér
 
~*~*~*~*~*~*~*~

"Miért mindig a jók mennek el?"

"És nagyon szomorú voltam, és vagyok hogy elment közölünk. Nagyszerű színész, és énekes volt. És kár hogy sokan csak most kezdenek majd el vele igazán foglalkozni, hogy megismerjék a munkásságát. Kár hogy csak akkor figyelnek oda egyes emberek a másikra, amikor már késő."

 Róla mondták

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-09-02
 
Életrajz

Életrajz

Született:
1960. március 16.
Vágsellye, Csehszlovákia
Meghalt:
2007. március 23. (47 évesen)
Budapest, Magyarország

1960. március 16-én született Vágsellyén, az akkori Csehszlovákia, ma Szlovákia területén.

1979-ben nyert felvételt, és 1983-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. A tehetséges diák tanárai Kapás Dezső és Horvai István voltak.
1984-ben a Vígszínházhoz szerződött, ahol nagyszerű karakterek nagyszerű megszemélyesítője lett. A közönség hamar szívébe zárta a tehetséges, 24 éves fiatalembert.Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját.

Színpadi és filmszerepei mellett számos alkalommal elvállalt énekesi feladatokat igénylő szerepeket, s mint ahogy pályája folyamán mindig, itt is megállta a helyét és beigazolódott:Kaszás Attilára énekesként is számítani lehet. Már elismert és sikeres vígszínházi színészként szülőföldjén, Bor József rendezésében játszott Jókai Mór,” Az aranyember” című regényéből készült musicalban.

1998-ben önálló lemezzel jelentkezetett, amelynek a „Tomboló Hold” címet adta. Az albumom főként rock nóták találhatók, szám szerint 14. Mindegyik mély érzelmekről és tisztánlátásról árulkodik. Már a dalcímekből is kitűnik, hogy olyan ember énekli őket, akinek fontosak az érzelmek és a család. Tagja volt a méltán nagysikerű musicalnak, „A padlás”( Presser-Horváth-Sztevanovity), szereplőgárdájának, ahol a Rádiós-t formálta meg.

2001-ben érkezett el az idő egy új hanglemez megjelenéséhez, amelynek a „Hét parancsszó” címet adták, s Kovács Ákossal szólaltatta meg a rajta található megzenésített verseket, amelyeknek ismét komoly üzenet-tartalma volt.

2003-ban átigazolt a Nemzeti Színházhoz, ahol szintén nagy sikereket ért el, ünnepelt és elismert színésze volt a társulatnak. A média is fokozatosan fedezte fel magának, miközben egyre több film epizód-mellék- vagy éppen főszerepét kapta meg. Hatalmas sikert aratott a filmvásznon, amikor Gryllus Dorka partnereként szerepelt az „Érzékek iskolája” című filmben, amelynek rendezője Sólyom András volt. Emlékezeteset nyújtott továbbá az Oscar-díjas rendező, Szabó István „Édes Emma, drága Böbe” című filmjében, a „Cha-cha-chában” és a „Üvegtigrisben” is

Vidéki városokban is játszott: Győrben, Szegeden, Sopronban, Kecskeméten és Esztergomban is szívesen látott vendég volt. Továbbá számos budapesti színházban is láthatta a közönség, úgymint a Pesti Színházban, az Új Színházban, a Magyar Színházban és lehetne még sorolni…

A Magyar Színház tűzte műsorára Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, „Attila- Isten kardja” címmel, amelyben Önögész alakját remekül alakította. Laborc karakterét szánta neki Iglódi István rendező az „István a király” című rockoperában, amely szintén a Szörényi-Bródy szerzőpáros nevéhez fűződik.

Emlékezetes előadást tartottak a rockoperával 2004-ben, amikor az Esztergomi Nyári Játékokon mutatták be azt. Ha a Szörényi-Bródy páros munkába állt, akkor a fellépő színészek névsorából nem hiányozhatott Kaszás Attila sem: a „Veled, Uram!” című darabban Orselolo Péter alakját öltötte magára, szintén a Magyar Színház színpadán.

Georg von Trapp kapitány szerepét is megelevenítette, amikor a Városmajori Szabadtéri Színpadon színpadra vitték Richard Rodgers és Oscar Hammerstein örökzöldjét, a „A muzsika hangját.

2006. október 19-én a Budapest Sportarénában csendült fel Horváth Péter-Mihályi Tamás „56 csepp vér” című rockmusicalje, amelyben Lőrinc szerepében tündökölt a kiváló színész és énekes. A film bemutatóját már nem érhette meg.

Elsősorban rockmusicalekben szerepelt, tagja volt a Rokszínháznak.

Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.

Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült. 2005-ben megszületett kisfia, Jancsi.

Színésztársa, Trokán Péter elmondása szerint már napokkal rosszulléte előtt erős fejfájásra panaszkodott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet intenzív osztályára szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a március 22-én éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni, március 23-án 19 óra 40 perckor meghalt.

 
Interjúk, cikkek, hírek
 
Videók
 
Tomboló Hold-1998
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre